11. fejezet


 Gyorsabban telt az idő, mint gondoltam volna. Az esszéírás elején még feszengve éreztem magam a szomszéd srác társaságában, de ahogy teltek az órák, úgy oldódott fel mindegyikünk. Még Avan is közvetlenebbé vált, amit az első benyomásom alapján nem gondoltam volna róla. Kellemeset csalódtam benne. Úgy éreztem, hogy kezd felengedni a társaságomban, egyre többet mosolygott - ami, megjegyzem, remekül állt az éjfekete szeműnek. Ha jobban belegondolok, akkor Avan a hűvös viselkedését leszámítva majdhogynem tökéletes. Legalábbis jelen pillanatban így gondoltam, ahogy némán figyeltem az arcát, miközben elmélyedve borultunk a könyvek fölé, s próbáltuk megfogalmazni a befejezést.
 Annyira elkalandoztam, hogy nem tűnt fel, szomszédom már jó ideje megszakította gondolatmenetét, és egy ideje hátradőlve ült az íróasztalánál.
 Hangja váratlanul ért.
 - Nem igazán tudom eldönteni, hogy engem bámulsz ennyire, vagy csak elbambultál.
 Megjegyzésére egyből magamhoz tértem, visszazökkentem a valóságba. Amint tudatosultak bennem a szavai, fintorogva fordítottam el róla a tekintetem, és tüntetően elrévedtem az ablakon túli messzeségben. Ezzel akartam rávilágítani arra, hogy nem díjazom az ilyen megnyilvánulásokat. Bár kiderült, hogy képes lazán, önmagát adva viselkedni, így elnéztem neki ezt.
 Már nem akartam tovább foglalkozni az esszével, tulajdonképpen egy ideje már nem érdekelt, hányast fogok kapni rá. Jobban foglalkoztatott a mellettem ülő srác, aki kész rejtély volt számomra…
 - Még mindig bámulsz - jelentette ki Avan nyugodt hanggal, félig behunyt szemekkel, mire érdektelenül vállat vontam.
 - A jóvágású vonásaidból ítélve azt hinné az ember, hogy hozzá vagy szokva a kitüntetett figyelemhez, de közben zavar, ha egy lány téged néz? - vontam fel kérdőn a szemöldököm, közben olyan pillantással illettem, amitől bárki a falra mászik. Lemondóan felsóhajtott.
 Remek, bejött a tervem, mosolyodtam el magamban diadalittasan, ami nem kerülte el Avan figyelmét, de kivételesen nem tette szóvá reakciómat.
 Megvonta a vállát, majd úgy tett, mintha nem hallotta volna előbbi kijelentésemet, és visszafordult az előtte tornyosuló könyvhalmazhoz. A következő percben már hallani lehetett halk körmölését. Engem felettébb szórakoztatott a helyzet, hogy képes voltam a titokzatos szomszédomat elhallgattatni egyetlen megjegyzéssel. Ilyen ritkán történik velem, ezért nem fagyott le percekkel később sem az ártatlannak tűnő mosoly az arcomról. 
 Egy idő után - maximum tíz perc telhetett el - már kezdett elegem lenni a némaságból, ezért próbáltam a „partnerem” segítségére lenni, de ezzel azt értem el, hogy hátráltattam és elhúzódott az esszéírás. 
 Fél nyolc fele járt az idő, mikor végre elmondhattuk magunkról, hogy elkészült az esszé. Itt-ott átfogalmaztuk, tökéletesítettünk rajta, de a lényeg, hogy végeztünk. Fáradt sóhajjal az arcomon borultam le a kényelmesnek tűnő ágyra, ami kimondottan jól esett. Azzal viszont nem számoltam, hogy valaki nem ért egyet ezzel a cselekedetemmel. Hirtelen megragadott egy erős kar, s ülő helyzetbe kényszerített. Morcosan pillantottam fel az engem karba tett kézzel fürkésző Avanra, aki egyáltalán nem nézett ki boldognak. A mosoly eltűnt az arcáról, halvány jelét sem mutatva arra, hogy ott lett volna.
 Kérdő tekintettel néztem fel a fiúra, aki állva még magasabbnak tűnt. Arcvonásaiból egyből rájöttem, miért csinálta ezt, de egyáltalán nem akartam felkelni a puha ágyról. A fiú is rájött erre, s megszólalt.
 - Felkelni! - Nem reagáltam a halk kérésre, mire az éjsötét szemű folytatta. - Nem fogom elismételni az előbbit, Laycie! Háromig számolok, vagy én magam emellek fel az ágyamról! - mennydörögte mély hangon. 
 Bevallom, kissé megijesztett a sötét tekintete, de ennek ellenére tüntetőleg összefontam kezeimet a mellkasom előtt, kinyilvánítva ellenkezésemet. Nem kellett volna.
 Avan halkan elszámolt háromig, a kezével jelezte a számot, ahol éppen tartott, majd vészjósló tekintettel közelített felém. Nem tudtam, mire számítsak a fiútól, ezért inkább hátráltam az ágyán, míg hátam a hideg ágytámlának nem ütközött. 
 Avanra néztem, aki egy pillanatra megállt előttem. A következő pillanatban arra lettem figyelmes, hogy felkap a levegőbe és máris a karjaiban találtam magam… jobban mondva a vállán. Felháborodásomat egyből ki is mutattam azzal, hogy kapálózni kezdtem és ott ütöttem a fiú hátát, ahol értem. A fiú elintézte annyival, hogy lefogta kezeimet, miközben erősen tartott, hogy ne tudjak szabadulni. 
 - Tegyél le, Avan! - utasítottam élesen, de úgy tett, mintha nem történt volna semmi. Tett néhány lépést előre.
 - Magadat okold, először szépen kértelek - felelte. 
 - Francokat! - ellenkeztem mérgesen, miközben úgy lógtam a vállán, akár egy rongybaba. - Ezt még megbánod, ígérem!
 Több szó nem hangzott el közöttünk, egyszerűen kitárta a szobája ajtaját és a vállán levitt a lépcsőn. A nappaliban ért a talpam földet, és már azon voltam, hogy felemeljem a kezem egy pofonra, de a fiú számíthatott reakciómra, mivel egyszerűen elhajolt és megeresztett egy féloldalas mosolyt. Morogva dobbantottam a lábammal, és elhatároztam magamban, hogy egyszer biztosan visszavágok neki!
 Fogtam magam, némán felkaptam magamra a kabátomat és a lábbelimet, s a bejárati ajtóhoz siettem, ahol megtorpantam. Éreztem magamon Avan kérdő tekintetét.
 - Nem tetszenek a módszereid, Jhonson - mondtam végül a fiúnak, direkt nem használtam a keresztnevét, amire egyből elkomorult. - De ennek ellenére köszönettel tartozom, hogy segítettél az esszében… Holnap kérem a fénymásolt példányt - fejeztem be, és egy gyors intés után elhagytam a házat.
 Ahogy a hűvös, csípős levegő megcsapott, egyből fellélegeztem. Avan utolsó húzása egyáltalán nem tetszett, de visszagondolva arra, hogy elvesztette a bátyját, rájöttem, hogy kissé túlreagáltam. 
 Talán holnap minden olyan lesz, mint amikor megismertem a könyvtárban. A gondolat hatására halvány mosoly jelent meg ajkaimon, s pár méter után beléptem a bejárati ajtón.
 Sejtettem, hogy valaki várni fog rám, hogy kérdőre vonjon a késői hazajövetelem miatt, de meglepett, hogy Sabrinával találtam szembe magam. Róla nem képzeltem el, hogy szigorú szülő képében szidja le a másikat. Jamie-vel mindig is elnéző volt, vagy talán csak én nem láttam, ahogy a fiát lerendezi, amiért valami rosszat csinált. Talán csak előttem akarta visszafogni magát, fordult meg a fejemben a gondolat, majd felkészültem a perceken belüli letolásra. 
 Ehelyett teljesen más fogadott.
 - Jaj, Laycie! Annyira aggódtam, merre jártál? - tette fel a kérdést, amire egyáltalán nem számítottam csípőre tett kezeit és szigorú tekintetét látva.
 - Nem fogsz leszidni?
 - Miért tenném? James biztosan meg fog büntetni, amiért nem szóltál, későn jössz. - Apa említésére egy pillanatra elkomorodtam, hiszen világosan emlékszem, hogy megkértem reggel Jamie-t, hogy intézze el apát. Ezek szerint nem járt sikerrel… - gondoltam lemondóan, mire Sabrina tekintete ellágyult és kedves mosollyal jutalmazott. - Ne aggódj, drágám, majd közösen kitalálunk valamit - kacsintott rám, s hirtelen magához ölelt.
 Ledermedtem, de nem a mozdulata miatt, a szavai jobban megdöbbentettek. Drágám. Ezt utoljára anyu szájából hallottam… Egy könnycsepp gördült le az arcomon, amit egyből letöröltem, hogy Sabrina ne legyen elkeseredve, amiért elérte, hogy felidézzem a tragédiát. Úgy tűnik, nem sikerült, mivel nem sokkal később bűnbánó arccal nézett rám. Már elnézést kért volna, mire leintettem és gyorsan magamhoz húztam egy ölelésre. Közben megsimogattam a hátát nyugtatásképp.
 - Sabrina, nem történt semmi - mondtam ki hangosan a gondolatot, mire megkönnyebbült.
 Komolynak látszó tekintetem hatására elhúzódott tőlem, jó éjszakát kívánt és bement a szobájába. Ott maradtam egyedül a nappali közepén, bánatot és lelkiismeret-furdalást érezve…

8 megjegyzés:

  1. Kedves Arika!

    Ez megint egy jó kis fejezet lett. :) Ügyes vagy. Tényleg meglepő, hogy Avan, miért nem akarja ennyire, hogy bárki is hozzányúljon a bátyja cuccaihoz. Na, meg az, ahogy Laycie-vel bánt, kicsit durva volt. Vagy legalábbis én keményebben reagáltam volna a leányzó helyében. De most már tényleg kíváncsi vagyok, hogy milyen titkok ezek.
    Remélem, hamarosan olvashatjuk.
    Csak így tovább. :)

    Puszi, Szemy

    VálaszTörlés
  2. Kedves Szemy!

    Örülök, hogy ismét itt vagy és megosztottad velem a véleményedet. Mindig jól esik olvasni mások gondolatait az "alkotásommal" kapcsolatban. Nagyon köszönöm a pozitív szavakat, örülök, hogy Avan ennyire titokzatos karakter mindenki szemében. Idővel mindenre fény derül, ígérem! :)

    Köszönöm, hogy írtál!
    Puszi, Arika

    VálaszTörlés
  3. Úristen, de vártam már az új fejezetet!!! ♥❤ Imádtam!!!
    Jót nevettem, amikor Avan felkapta a vállára Layciet és lehozta az emeletről :D😂 Jó kondiban lehet a srác <3😍❤
    Annyira imádom őt: szexi és rejtélyes 😍😍😍❤❤❤*---*
    Remélem minél hamarabb kiderülnek róla a titkok!!!
    Szegény Laycie a végén... :(:'(😭 Egyetlen szó és feltörnek az emlékek... :(
    Várom a Kövit!!!! :):):)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Laura!

      El sem hiszed, mennyire jól esik olvasni a rajongásodat a történetem iránt. Örülök, hogy ennyire megfogott és tetszenek benne a rejtélyes, titokzatos részek. :) Laycie-t én is sajnáltam, mikor megírtam a végét. Nem könnyű elveszíteni azt, akit szeretünk. A folytatást igyekszem jövő szombatra hozni!

      Puszi, Arika

      Törlés
  4. Kedves Arika!
    Már nagyon vártam a folytatást, és bár ebben a fejezetben nem történt sok minden, ismét jóra sikeredett. Avan tényleg rejtélyes, egyre inkább kíváncsi lettem a fiúra, remélem hamarosan több minden is kiderül róla. :)
    Várom a folytatást. :)

    Swarley

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Swarley!

      Örülök, hogy ismét itt vagy. Már azért megéri írni, hogy tudom, vannak, akik türelmetlenül várják a folytatást. :) A történet előrehaladtával egyre több minden fog kiderülni, várd ki a végét! A folytatás hétvégén érkezik!

      Puszi, Arika

      Törlés
  5. Drága Névrokon!

    Végre tudtam időt szánni arra, hogy véleményt írjak. Elsőként kezdjük az új kinézettel, ami egyszerűen csodálatos! Az egyik emailedben kikérted a véleményemet a ”könyvborítójáról”, ami ugyan elég kicsibe lehet látni, de nagyon szép, nagyon jó munka :)
    És most a fejezetről:
    Ismét remek munkát végeztél, igazán elnyerte a tetszésemet. Mikor már azt hiszed, hogy ez az Avan srác nem is annyira titokzatos, sikerül még jobban azzá tenned. Remélhetőleg érthető voltam. Kissé fura cselekedet volt, az, amikor felültette Layciet az ágyon. Vagy nem szereti azt, hogyha valakik az ágyán vannak, vagy van valami ennek a hátterében…hmm. Kissé nagyon parancsolgatóan viselkedett a lánnyal, fura volt, főleg az a rész, ahol csak a vállára kapta, és levitte.
    Kihoztad a legjobbat magadból, nekem nagyon tetszett!
    Remélem hamarosan olvashatom a következőt is.

    További remek estét!
    Ari xx

    VálaszTörlés
  6. Drága névrokon, Aria!

    El sem hiszed, mennyire adok a véleményedre, nem véletlen, hogy e-mailezgetünk egymással. Úgy érzem, te vagy az egyik személy, akivel meg kell osztanom a gondolataimat az írással kapcsolatban. Tehát hálás vagyok, hogy itt vagy és írtál! :) Az időzítésed tökéletes, vasárnap kerül fel az új fejezet, tehát még várni kell rá két napot.
    Örülök, hogy ennyire elnyerte a tetszésedet az új kinézet, a könyvborító, ráadásul a fejezetről is pozitív véleménnyel vagy. Ez már önmagában jó érzéssel tölt el engem. Ami Avant illeti, a továbbiakban is titokzatosság veszi körül, igyekszem minél jobban megformálni és átadni a karakterét. :) Mindennek megvan a maga oka, és amikor elérkezik a megfelelő idő, a különös történéseknek okára fény fog derülni. Remélem, hogy megéri majd várni mindre. Köszönöm az elismerést, bearanyoztad az estémet a soraiddal!

    További gyönyörű estét kívánok neked is!
    Puszi, Arika

    VálaszTörlés